Bejegyzések

lakásdekor címkéjű bejegyzések megjelenítése

Januári szöszmötölés 2.

Kép
 A másik ajándék, amivel el voltam maradva, s amit csak toltam, halogattam az egy kis madár volt. Tudom-tudom, ráérnék vele, hisz nincs még tavasz... Egyszer-kétszer  már készítettem papírcsíkból madarat, s ugyan felismerhető is lett, de valahogy mégsem éreztem azt hogy tökéletesen visszaadja az élő madarat. Ráadásul ez egy több színből álló kismadár volt. A vörösbegy után a kékbegy elkészítésére vállalkoztam.  Első lépésként felcsaptam a kis állat- és növényhatározómat, mondom oké hogy kis madár de mégis milyen. Na abban nem volt benne. Aztán keresgéltem az instagramon egész alakos fotó után, mert a legtöbb kép, amit láttam csak profil volt. Sok képet kellett átnézni, mire kikristályosodott,  hogy hányféle színre lesz szükség a készítésnél. S olyan érdekes ez a kis madár is, mert amint kitárja szárnyait, akkor már nem csak a szürkés-barnás tollazat látszik, hanem van benne egy pici rézvörös beütés. Mindent figyelembe véve igyekeztem megrajzolni a képek alapján, s az...

Karácsony 2021

Kép
 Idén kicsit másként alakult a karácsony,  de azért a legtöbb projekt célba ért. Elsőnek talán a korábban mutatott pompom-os ajtódísz, új típusú angyalkák, papír hópelyhek. A pesti lakásba piros karácsonyfát álmodtunk papírdíszekkel, melyeket arany és natúr díszekkel kombináltunk. A lakás többi része:

Adventi naptár 2021

Kép
 Még mindig tartom azt, hogy az adventi kalendárium az nem korfüggő. Legyen az kis gyerek vagy nagy gyerek, felnőtt vagy akár idősebb mindenkinek ugyanazt az érzést/ élményt adhatja. A várakozás élményét, az örömet, a gyermeki várakozást, az odafigyelő szeretetet. Valamikor szeptember elején, mikor kész lettem az őszi dekorációval, akkor már keresgéltem valami jó pofa, ugyanakkor valami olyan kalendáriumot,  ami esetleg újrahasznosított anyagból  van, hogy ne kelljen pazarolni a papírt, vagy ha új papírt használunk, akkor minimalista legyen, hogy később is felhasználható vagy átalakítható legyen. Nagyon megtetszett egy fából készült otthon is elkészíthető naptár, ami igazából tényleg csak naptár funkciót tölt be, semmi más többletet nem ad, csak az idő múlását jelzi. Instagramon láttam egy videóban, ahol a jelzés egy levegőre száradó gyurmából készült, nyomott mintás csillag volt hurkapálcába szúrva. Nem találtam már meg, de az alábbi két felső képhez hasonló. Idősebbekne...

Otthondekoráció tavaszra

Kép
  Lassan itt a május, úgyhogy ideje beszámolnom a tavaszi dekorációs projektről. Ugyan lassan készült, mint a luca széke, de a miénk és szeretjük. Azért talán még hálásabb vagyok, hogy dolgozhattam rajta, hiszen apró lépésekkel, de hozzátettünk plusz ötleteket, együtt gondolkodva. A papír virágok például nem az én ötletem és kivitelezésem, de jól bele illik a tavaszias hangulatba. Először is a húsvéti dekorációról néhány kép:                       papír pikkelyes tojás dekor                                            papír tojás girland                               akrill festékkel festett tyúktojás Aztán a húsvét elmúltával szerettük volna valamilyen tavaszias hangulatot teremteni, de az is lehet, hogy a díszek maradnak majd nyárra is. Max...

Rendszere(zé)s üvegmánia

Kép
 Még december végén megfogadtam - pedig nem szoktam újévi fogadalmat tenni - , szóval már egy ideje halogattam a konyhai szekrényekben való rendrakást. Kissé elkeserítő, hogy egyes tárgyak háttérbe szorulnak, s így a létezésükről is megfeledkezünk. Élelmiszereknél ez azért bosszantó, mert előfordulhat, hogy azért veszünk még egy csomag prézlit, mert úgy emlékszünk, már elfogyott. Pedig csak jól megbújt a rizs hátánál. Ha rendszer van könnyebb a szemnek meglátni miből gazdálkodhatunk.  Oda vagyok a szép üvegekért. Aki ismer,annak nem újdonság. De csak a szépekért! Képes vagyok csak azért megvenni egy joghurtot vagy befőttet, mert szép, formás az üvege. Na ezért is van az, hogy nagyrészt igyekszem mindent üvegekben tárolni. Meg persze azért is, mert így :  Sokkal átláthatóbb, látom,amikor kifogy valami,  Könnyebb tisztán tartani a polcokat,nem szóródik ki a fűszet Nem megy bele könnyen a moly A hő, levegő, napfény hatására nem megy tönkre túl hamar Ingyen vannak, csak ...

Őszi szöszmötölés

Kép
 Ha nincs kedved vagy egyszerűen nem találsz a környezetedben megfelelő terméseket, akkor néhány termést, falevelet te magad is el tudsz készíteni papírból. Ez lehet egy egyszerű origami hajtogatás, nyomdázás papírra vagy a levelek filctollal való kidekorálása. Én még mindig papírban utazom, így egy kis csipkebogyó, makk és gesztenye is jutott