Bejegyzések

Születésnap címkéjű bejegyzések megjelenítése

2024.2.negyedév

Kép
 Arra már szép lassan rájöttem, hogy az emberek a mai világban már nem úgy használják a Magyar Posta szolgáltatásait, mint régen. Én még emlékszem, amikor a nyári szünetben epedve vártam barátnőim leveleit, hogy azokat majd posta fordultával meg is válaszoljam. Vagy arra, hogy milyen jó volt egy-egy nyaraláskor képeslapot választani és írni az itthoniaknak. Ma már elképzelhetetlen, hogy egy bimbózó kapcsolatban a távolságot ne facetime-on/skype-on Vagy videóchat-en hidalják át, hanem képeslapokkal, taviratokkal. De a kor és a digitalizáció szép lassan háttérbe szorította az emberi kapcsolatokat. Amekkora előny, hogy láthatjuk egymást, hogy egyből reagálhatunk, ugyanakkora hátrány is, hiszen el is várja a másik fél, hogy azonnal elérhetők és döntésképesek legyünk.  Ezért elhatároztam, hogy bármennyire is ódivatú dolog, én mégsem szokom le a képeslapok küldözgetéséről.  Mondjatok még egy olyan lehetőséget, ahol fél tábla csoki áráért fogszuvasodás és plussz kilók nélkül is ...

2024 - I.negyedév vegyesen

Kép
 Nagyon rendetlen voltam idén, mert lassan itt van a következő advent s a kettő között kissé elfelejtődött dokumentálni az eseményeket. Sajnos sokszor az alkotás is utolsó pillanatban készülnek el, így nem csodálkozom. Így majd igyekszem bepótolni.  Január- Februárban a már 2.éve hagyományosan megrendezésre kerülő keresztény jótékonysági bálra készültünk nagy erőkkel. Voltak új díszek is, de volt amit csak felújítottunk, leporoltunk az hogy illeszkedjen a kitalált dizájnhoz. Jó buli volt és ismét bebizonyosodott, hogy milyen jó egy csapatban, közösen alkotni, együttműködni s ugyan piszok sok munkát beletenni, dolgozni, de közben rengeteget nevetni is. Voltak szülinaposaink, illetve már régóta szerettem volna bővíteni a repertoárt torta táblácskákkal.  Illetve a képeslap fronton is volt minden féle (névnap, szülinap és a húsvét is) H * Ú * S * V * É * T Végre kipróbalhattam a nyuszis új kivagóimat Szerintem az első negyedévet ezzel le is zárom. Biztos voltak még apróbb dol...

Elmúlt hónapok alkotásai 2023 nyár

Kép
 Kicsit elvesztem, de az alkotás a nyáron is folyamatos volt.  Mutatok párat ebböl: Készült saját részre (!!!) Egy menta színű quilling nyaklánc.  Készültek még nyári szülinaposoknak illetve esküvőre pénzátadók, képeslapok is. Azt most csak úgy ide ömlesztem mindenféle kommentár nélkül:  A befőző címkék sem maradhatnak el 😀 🍑🍐🍊🍓