Boldog Új Évet!

 Ismét eltelt egy év, s nem mondhatjuk, hogy gyorsan. Hol gyorsabban, hol döcögősebben. Sok mindent mondhatunk 2020-ról, de hogy könnyű lett volna, azt nem. 

Ugyanakkor mégsem gondolok úgy erre az évre, hogy ne találnék benne semmi jót.

Sok volt a veszteség. Sokan elvesztették szeretteiket,  munkájukat, veszítettünk nagy művészeket, írókat, sportlegendákat. Az emberek szemében rettegés, félelem, még most is nehéz mosolyogni a maszkok mögött. A lélek megpróbáltatott a bezártságban. Némelyeket közelebb vitt egymáshoz, másokat végképp eltaszított egymástól 2020.

De a sok rossz, a sok sötét dolog ellenére tanulhattunk:

  • "emberségből példát", ha segítettünk egy szatyor élelemmel a környezetünkben lévő vírusban szenvedő,karanténos embertársainknak. Vagy csak felhívtunk egyet is azok közül az idős rokonaink közül, akik a négy fal közé kényszerültek. 
  • Szeretetből, ha nem önös érdekeinket néztük, hogy mennyire van honvágyunk,mennyire hiányoznak a családtagjaink, a társasági életünk, mennyire bezárva érezzük magunkat,s betartottuk a távolságot akár 2-3 hónapon át is pusztán azért, hogy idősebb vagy szeretett hozzátartozóinkat megóvjuk a vírustól.
  • Önmagunkról, hogy mennyire tudjuk magunkat lefoglalni, mennyire tudjuk tartani magunkban is a lelket, hogy hálásak legyünk mindazért, amit megtapasztalhattunk.
  • Önmagunk életéről, hogy mennyire sok sallanggal vesszük körbe magunkat. 
  • Bölcsességet, hogy el tudjuk különíteni a jót a rossztól,  az értékeset, hasznosat a haszontalantól.
  • Kitartást, hogy tudunk-e türelmesen várni, tudjuk-e motiválni magunkat minden nap, s megtaláljuk-e mindennapban azt a pici örömet, amit ajándékba kapunk.

S mivel ez egy kreatív blog akar lenni, úgy érzem, idén nagyobb kreativitásra volt szükség, hogy az ember áthidalja a távolságokat, hogy a húsvét, az anyák napja, a karácsony, hogy csak a nagyobb ünnepeket említsem ne maradjanak apró szeretetmorzsák nélkül. Hogy minden akadály ellenére ki tudjuk mutatni a másiknak, hogy gondolunk rá, hogy szeretjük, hiányzik, hogy szeretnénk látni az örömöt az arcán.

Nagyon sokan éltek azzal a lehetőséggel,hogy ajándékaikban is kifejeződött a szeretet, s igyekeztek valami egyedi, kézzel készült dologgal meglepni barátaikat, szeretteiket legyen szó egy sajátmaga által kötött sálról, hímzett pulóverről, sk bonbon,lekvár vagy tojáslikőr, vagy bármiről, ami szívvel-lélekkel készült.

Így mindazt a jót, rosszat, tanulságot és kincseket, amelyek előre visznek bennünket 2020-ban, azt becsüljük meg, köszönjük meg és emelt fővel lépjünk át az új évre.

Az, hogy jobb lesz-e az új év, az rajtunk is múlik. Tudunk-e lelkesedni, vidám lélekkel szeretni, merünk-e reménnyel a szívünkben élni, hinni abban, hogy minden a javunkra válik, de nem kapunk nagyobb terhet, mint amit cipelni tudnánk. Mert van valaki, aki irgalmas szeretettel vigyázza lépteink, s a teremtett világot! Segítsük,hogy egy élhetőbb, jobb világ legyen 2021.







Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Őszi bakancslista 🍁🍄🌰

2024 - I.negyedév vegyesen