Januári szöszmötölések 1.

 Az élet úgy hozta, hogy december/január hónapokat otthon kellett töltenem lábadozással, ami nem jelentette azt, hogy csak fekszem az ágyban, sőt, feküdni nem is nagyon szabadott. De persze mivel nem szeretek tétlenül ücsörögni és el is voltam maradva 2 karácsonyi ajándékkal, így kapóra jött ez a kis szünet.

Az egyik  ajándék egy fénykép kollázs, mely a scrapbook technikához áll közelebb. Ennek a technikának a lényege, hogy egy oldalt alkotunk különböző kiegészítők, szalagok, gombok, pecsétek és egyéb technikák felhasználásával. 

A rétegek ízléses egymásra halmozásának középpontjában az az általunk kiválasztott 1-2 kép áll, amit szeretnénk emlékként megőrizni.

Nekem maga a technika nagyon tetszik, annyi problémám szokott lenni, hogy nem tudok választani a fényképekből,  így nálam nem a dekorelemek vannak halmozva,  hanem a fényképek. De persze mindig az a lényeg, hogy úgy érzésre dolgozz, ahogyan neked tetszik. Nincsenek elvárások csak a képzeleted szabhat határt.

Nekem a korlátot a képkeret mérete adta, illetve az, hogy vidéken jóval kevesebb dekorációs elemem van, mint Pesten. De szerintem így is méltó emléket állítottam annak a csodaszép, napsütéses nyári napnak,  amikor a barátnőm és kisfia meglátogatott, hogy mókázzunk együtt Budapesten.

A menetrend a következő volt: a Keleti pályaudvarra beérkező vonatról leszállva a földalatt folytattuk utunkat a Fővám térig. Innét átsétáltunk a Szabadság-hídon Budára. Megcsodálltuk a Gellért Szállót, a Szikla templomot és csúszdás kitérőkkel megközelítettük a Szabadság szobrot. Sajnos a felújítás miatt le volt zárva, így egy kis kerülővel  tudtuk útba ejteni Gellért püspököt. Mivel jól eltelt az idő, kerestünk valami elemózsiás helyet a Széll Kálmán térnél.

Még meg szerették volna nézni a várat ( nem hazudtolhatja meg magát egy töri tanár anyuka / kettő meg pláne 🤣 ) Így két lehetőség volt. Vagy visszatérünk a 0 kilométer kőhöz,  közben bámészkodunk és gyönyörködünk a Duna túloldalán álló országházban vagy a 16-os várbusszal a könnyebb utat választjuk. 

Mivel a Budavári Sikló minden gyereknek és gyermeklelkű felnőttnek kihagyhatatlan élmény, így az első opciót választottuk.

Ahhoz képest, hogy csak egy napról beszélünk, jó sok minden belefért. S íme a válogatás :












Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Őszi bakancslista 🍁🍄🌰

2024 - I.negyedév vegyesen